1. Forma: Shii Cho
Ez volt minden Padawan első megtanult formája. Az is az 1-es Formába tartozik, mikor szertartásokat tartanak (például lovaggá ütnek valakit), vagy a gyakorláshoz. Luke, mikor a Millenium Falconon tanulta első leckéjét Ben Kenobitól, az is az első Formához tartozott. Ha egy padawannak még csak az 1-es Forma volt a tarsolyában, akkor még nem érett meg arra, hogy küzdjön. Szintén az 1-es Forma ismeretére volt szüksége azoknak a mestereknek, akik tanították a gyerekeket.
2. Forma: Makashi
A Makashi teljesen a párbajra alapult. Az volt a célja, hogy felkészítse a Jedit egy Sith (vagy a Sithet egy Jedi) elleni küzdelemre. A legfontosabb, hogy aki elsajátítja a másodikat, előrelépést fedezzen fel az első Formával szemben. A harc minden elemeit megtalálni ebben a Formában: szúrás, védés, vágás. Szintén hozzátartozik az ellenfelek megtévesztése, trükkök alkalmazása.
3. Forma: Soresu
A harmadik Formát arra fejlesztették ki, hogy több ellenfél ellen is lehessen védekezni. Bár eleinte a Jedik nem használták, később ők is felvették ezt a stílust. Például a Geonosis-i csatában ennek nagy hasznát vették a Jedik. Mindazonáltal ehhez nagyon gyors reflexekre volt szükség, valamint a testhez közel kellett tartani a fénykardot, a hárítás eredményessége érdekében.
4. Forma: Ataru
A negyedik Formát agresszív stílusként ismerték. A Régi Köztársaság korai időszakában már használták, körül belül a Mandalór háborúktól. A négyes Forma gyors és hatásos, igazán hosszú küzdelmek során lehetett kibontakoztatni, rövid harcok alatt nem volt olyan eredményes. Szükség volt hozzá akrobatikus mozdulatokra, a támadás és a védekezés egyaránt fontos, gyors, erőteljes csapások. A forma figyelemre méltóbb (legjobb) használói Yoda mester és Qui-Gon Jinn. A Forma fontos feltétele volt az Erő, amit szinte mindig segítségül hívtak. Megengedték, hogy az Erő átjárja testüket, ezáltal túllépve határaikat.
5. Forma: Shien / Djem So
Az ötödik Forma lényege, hogy a Jedi türelmesen vár. Nem sajnálja az időt a védekezésre. Nem próbál támadást kezdeményezni, megvárja, míg eljön a megfelelő alkalom. A Shient inkább a lézerek hárítására, a Djem So-t pedig a fénykard-küzdelemre fejlesztették ki. A stílus különlegessége, hogy használója arra törekedett, hogy ellenfele támadását saját malmára hajtsa. Cin Drallig fénykard-oktató néha kételkedett a Shien sikerességében, de később elismerte, hogy ez egy hatásos Forma.
6. Forma: Niman
A Niman egy modernebb Forma volt a többihez képest, hiszen aki ezt a stílust ismerte, az a fénykard-küzdelem minden elemét elsajátította. Az egyetlen gyengéje, hogy az egyéni harcmodorok eltűntek, de az Erőt egyformán tudták használni. Nagy kreativitásra volt szükség hozzá, hisz az egész harc a rögtönzésről szólt. A Forma szintén segített harc helyett diplomatikai úton elrendezni a konfliktust, ezzel is időt spórolva.
7. Forma: Juyo / Vaapad
Az utolsó, hetedik Forma a leggonoszabb harc-modor, amit teljes mértékben nagyon erős összpontosítással lehetett hasznosan alkalmazni. Ám a gonoszság ellenére a Jedi mesterek is használták ezt a stílust, bár a Jedi Tanács nem nézte jó szemmel, hisz szerintük sok Jedit ez a Sötét oldal felé sodor. A Forma egy szelídebb változata a Vaapad, amit Mace Windu fejlesztett ki, valamint Sora Bulq és Windu tanítványa, Depa Billaba is használta. Az ő elmondásuk szerint a belső agressziót belevitték a támadásba, ezzel is eredményességre pályázva.